Mindig is mertem önmagam lenni, ezután is pofátlanul az leszek. :)

Hiába élek Amerikában, nem tudok elszakadni az otthoniaktól. Boccs, ha sokat emlegetem a szeretteimet, de a blogomon keresztül ki tudom beszélni magamból a gondolataimat, nekem ez segít. Itt is vannak barátaim, de ez nem olyan. 3 hónapja élek itt. Beával nagyon közel vagyunk egymáshoz, és ez nagyon jó. Olyan más lenne minden, ha nem úgy alakítja a sors, hogy együtt utazunk, együtt élünk itt, nagyon közel egymáshoz. Vannak itt új ismerősök, Jaime, Vikas, Chris és még sorolhatnám, de az igazi barátságok kialakulásához évek kellenek, vagy az, hogy nagyon kompatibilis legyél a másikkal. Sosem fogom azt érezni, hogy ide tartozok. De örülök, hogy itt élhetek. Olyan dolgokat látok itt, amiket otthon sosem. De mi az ár érte? Nem láthatom a szeretteimet, mert ők otthon vannak. Viszont van egy második igazi családom, és ne higyjétek, hogy minden au pair elmondhatja ezt magáról. 100-ból 3, ha igen. Tegnap, mikor lefekvés előtt jó éjszakát kívántam a második anyukámnak, beszélgettünk egy picit, majd megöleltem, és elmondtam neki, mennyire szeretem. Ő is mondta nekem. Nagyon jó érzés volt. Olyan nehéz az ilyen pillanatokat kibírni sírás nélkül. Nagyon szeretem ezt a nőt. Nem anya ő nekem, barát. Igazi barát. Nagyon értékes ember és szuper anya. A baba ragyog, amikor meglátja őt. Olyan szép pillanatoknak vagyok a szemtanúja minden nap.

Minden hétvégén utazok. Szerelmes vagyok a metróba, a metróalagutakba. Olyan hangulata van, hogy az számomra megunhatatlan. Imádom használni a kis okos kártyámat utazás előtt, és után. Annyira jól ki van dolgozva a rendszer. Otthon is ezt kellene, bár akkor több ezer ember munkája megszűnne a bérlet és jegy pénztáraknál, és a sok ellenőr. Úgy sajnálom az országomat. Olyan szép ország. Picike, de csodás. Sokat osztják nekem a qrva jó tanácsokat, melyek szerint itt kellene maradnom. Nem értem, miért gondolják azt az emberek, hogy valaki, például én boldog lehetnék a szeretteim nélkül, és boldog lehetnék egy férfi mellett, aki nem érti a nyelvem, és nem is fogja soha. A 7 éves öcsém festett nekem egy magyar zászlót, mielőtt utaztam. Itt van a szobámban. Gyönyörű alkotás. Bárcsak ebben a pillanatban megpuszilhatnám a kis tehetséges kezeit.  

Azon is sokat gondolkodok, hogy fogalmam sincs, mit hoz a jövő számomra. Komolyan mondom, elképzelésem sincs arról, mi lesz a munkám, vagy milyen suliba fogok még járni. Hatalmas meglepetés az egész. :) Élvezem. Az élet valami hihetetlenül jó dolog. Minden nap annyira szép tud lenni, ha hagyod. Nagyon nehéz a baba, és eleinte a hátam fájt hetekig, most a térdem. Nagyon sokszor felemelem őt naponta és ez megviseli a testem, az ízületeim. De tudjátok, én a térdfájásnak is tudok örülni, mert vannak lábaim. Érzem, hogy élek, még akkor is, ha néha fáj. Olyan szomorú, hogy ha haza megyek, sok depressziós, életunt embert fogok látni, akiket betemet a hitel, az adósságok. Az is szomorú, hogy otthon minden ember olyan furcsán néz a másikra, ha az mer furcsán, egyedi stílusban öltözködni, vagy viselkedni. Na itt lesz*rják, hogy nézel ki, mit csinálsz. Tetszik. Otthon egy pillanatig nem fog érdekelni, mit szólnak az emberek. Mindig is mertem önmagam lenni, ezután is pofátlanul az leszek. :)

Fuck yeahh :D

De ha egyet is találtok, becsüljétek meg, nagyon.

Olyan sokat gondolkodok az emberi viselkedésen, a reakciókon. Mindenkiből mást vált ki minden helyzet. Nincs két egyforma ember, vagy kinyilatkoztatás. Érdekes. Kezdem ott, hogy mikor bajban van valaki, mikor lelkileg kezd a teljes összeomlás felé sodródni, valahogy eltűnnek a nagy barátok. Marad az a néhány, aki a füléhez tudja emelni azt  qrva telefont, vagy tud írni pár sort, vagy akár kopogás nélkül is képes benyitni az ajtón, ha tudja, rosszul vagy. Szükséged lenne segítségre. Nekem van néhány ilyen ember az életemben. hálás is vagyok értük. Egyik legjobb barátom már két éve nem vacakol a kopogással. :) Köszönöm ezt a jó szokását, sokszor volt mellettem, amikor szinte senki más nem. Persze ez az én hibám is volt, hiszen honnan tudnák az emberek, hogy bajom van, ha nem szólok nekik. Egyik legjobb barátom Debrecenben kórházban feküdt egy kisebb műtét után, talán még beszéltünk is előző este, de egy szót sem szólt. Igazából senkinek. Nem akarta, hogy bárki is aggódjon. Épp Debrecenben voltam, mikor megcsörrent a telefon. "Szia, ráérsz? Kórházban vagyok, egyedül vagyok. be tudnál jönni?" Akkor értettem meg, hogy ő számít rám, amíg élünk, ez így lesz már. 20 perc múlva ott voltam, de nem volt szabad megnevettetnem, mert fájt volna neki. Nagyon aggódtam. Sosem felejtem el azt az érzést, mikor nem tudtam, mi történt, csak azt, hogy kórházban van, és még le sem tettem a telefont, a fél cipő már a lábamon volt. Egy másik igazi barátom, még mielőtt barátok lettünk volna, és évekig köszöntünk egymásnak, de sosem beszéltünk, egy reggelen megállított az utcán. Tudta, hogy engem egy évvel azelőtt szörnyű veszteség, tragédia ért, és ő sajnos elveszítette a szüleit. Nem egyszerre, de nem tudta feldolgozni a tényt. Megkérdezte, nekem sikerült e. Jobban vagyok e már. Mert ő nagyon nincs jól. Délután 6-kor elsétáltam hozzá, leültünk a konyhában, és elkezdtünk beszélgetni. Hajnali 6-kor mentem haza. Addig a konyhában ültünk, az asztal két végén, és kerestük a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Párat talán találtunk is, és a mai napig is. 16, maximum 17 éves voltam. Ma 23 vagyok. Sírtunk a kiutazásom hajnalán. Ő mindig a barátom lesz. Volt egy másik ember, nagyon messze tőlem, Magyarország másik végén él. Szerette az egyik kedvenc sorozatom. Tudta, mennyire nagy örömet okozna nekem, így mind a 7 évad, 14 DVD benne volt egy nagy, pufi borítékban, amit a postás adott a kezembe. Ez nagyjából 4-5 éve volt. Amíg élek tisztelni fog, és lelkileg mellettem áll majd.

Egy másik igazi barátom úgy lett, hogy a lyukas óráimban mellette ültem az informatika óráin. A tanár is jó fej volt, hogy egy kis 16 éves lány beülhetett egy évekkel idősebb fiúosztály óráira. :) 23 vagyok, ő is gondoskodott arról, eddigi életem legjobb nyarát töltsem otthon. Sikerült. Éppen betöltöttem a 19-et, mikor elkezdtem egy kreativitást fejlesztő iskolát. Ott megismertem egy embert, akitől nagyobb csodabogarat nem hordott még hátán a Föld szerintem. A lelke és a személyisége annyira bonyolult és összetett, minden szava olyan értékű, hogy azt le kellene jegyzetelni. Ő sem a valóságban él, egy teljesen szürreális és néha bizarrnak mondható saját kis világban. Talán ebben hasonlítunk a legjobban. Ő is mindig lesz nekem, ez soha nem volt kérdés. Anyukám 20 éves volt, amikor megszülettem. Letett az ágy közepére és csak nézett engem hosszú perceken át. Tudta, szeretni fog, amíg dobog a szíve, de ha létezik olyan, akkor utána is. Nem tudom, hogy lett ennyire különleges a kapcsolatunk, nem vagyunk hasonló személyiségek. Abban viszont azonosak vagyunk, hogy túlélők vagyunk,. de a legerősebb fajtából. :) Tisztelem őt, mélységesen. Szerencsés vagyok, hogy az ő méhében kezdhettem el furcsa kis életem. A testvéreim nagyon varázslatos emberek. Furcsa, az egyik öcsémnek olyan komoly a felfogása sokszor, mint egy 40 évesé. A másiknak pedig, mint egy 30 évesé. Az egyik 18, a másik csak 7. Hihetetlen különleges emberek, szeretem őket nagyon. Hogy én se lógjak ki a sorból, már kb. 50 vagyok...:)

Az életem nagyon furcsán alakult mindig is, és sokszor nagyon nehéz volt felállnom a szobám szőnyegéről. Sírtatok már annyit, hogy órákkal később úgy éreztétek, már nincs több könnyetek? Hogy mind elfogyott? Furcsa érzés. Üres. Van még egy barátom, aki úgy tudja nekem elmesélni a dolgokat, ahogy senki más. Úgy meg tud nevettetni, ahogy senki más. Úgy el tud gondolkodtatni egy egy szavával, ahogy senki más ezen a világon. Úgy meg tud lepni, ahogy más nem. Úgy megért engem, és annyira elfogad, ahogy más nem lenne képes soha. Mindenkinek adom ezt a tanácsot: Ha szerencsések vagytok, megtaláljátok azt az embert, akiről ezt mind elmondhatjátok. Őt válasszátok. Akkor nem érhet baj. Lehet van 2-3 ilyen ember mindenki számára egy élet alatt, nem csak egy esélyed van, és ha nem sikerült, akkor ba**hatod az életedet. Ez nem így van szerintem. De ha egyet is találtok, becsüljétek meg, de kegyetlenül.

Éltem itt, tapasztaltam, sírtam, nevettem Amerikában.

A mai nap furcsa számomra. Mindig túl sokat gondolkodok, de ma még többet. Ma is, mint minden nap, agyaltam/agyalok a könyvem témáján, a karakterek megformálásán, a neveken, a helyszíneken és cselekményeken. Olyan nehéz. Mindennél jobban vágyom arra, hogy írás által olyat alkossak, ami eljut sok emberhez. Ami elgondolkodtatja őket, talán segít is nekik. Néhány perce eszembe jutott, hogy sok részletet felhasználhatnék az életemből. Hiszen én eredeti dolgot szeretnék írni. Sajnos nagyon sok könyvet olvastam már, és pofátlanul sok filmet, sorozatot végignéztem. Szóval sok behatás ért, ami befolyásolhat az írásban. Nem akarok plágium áldozata lenni. Én nem lehetek az. Tehát nincs más hátra, szépen el kell kezdenem egyes momentumokat, személyeket kiszedegetni a múltamból. Hiszen azt még nem írta le senki, mivel velem történt. Nem életrajzi novellára kell gondolni, rengeteg lesz benne a fantáziám által teremtett történés. Olyan kitartó ember vagyok. És már kb. 5 könyvemet hagytam félbe. Nagyon rossz. Olyan sok időt beleöltem és be sem fejezem soha őket. Na de ha maga az iró sem tartja érdekesnek az írását, akkor az olvasók sem fogják. Szeretném picit megdöbbenteni a ma emberét. Ez kihívás, hiszen manapság már nehéz olyat mutatni a közönségnek, ami megdöbbentene bárkit is.... Olyan furcsa ez a világ. Úgy elferdült, olyan mocskos, és züllött. Olyan kevés a tisztaság benne. Nincs ember, aki az tudna maradni. Mind elbukunk az élet nagy csatájában. Egyik ismerősöm, egy lány küldött nekem egy linket egy srác bejegyzéseiről. Határtalan lelkesedéssel olvastam mindent, amit a srác írt. Nem tudom, ki ő, de a gondolkodása sokban hasonlít az enyémhez. Olyan kevés ilyen ember van. Aki elgondolkodik az élet igazán fontos dolgain.

 Hihetetlen, hogy végig kínlódtam magam az idióta osztálytársak miatt az iskolán. Majd a következőn és a következőn is. Akkor is azt mondom, a mai napig, mint 15 évesen. Egy tanárom megkérdezett engem, hogy mit gondolok. Kivel van a baj? Velem, vagy a másik 25 diákkal? Én büszke arccal a képébe mondtam, hogy nem velem. Szeretek egy lenni a tömegben. Sosem voltam a tömeg része, ezután sem leszek. Nincs sok barátom, ez tény. És talán a legtöbb embernek sok vagyok. Túl álmodozó, túl filozofikus, túl sokat agyalós, túl elmélkedős és "furcsa". Bár ez olyan kis béna szó. Nem vagyok az. Egyszerűen csak teremtettem egy saját világot az elmémben, és szabályokat, mércékel állítottam fel. Nem nézek hülyének senkit, de szomorúan szemlélem életem minden egyes napján, mennyire egyszerű emberek vannak. Van, akit csak a pénz érdekel. Képes minden féle törvénytelen szarságot megcsinálni, csak, hogy harácsolja a pénzt. De se családja, se egy macskája. Persze gondolom az ilyen embernek is lesz egyszer gyereke, és egy megkeseredett, lelkileg elhanyagolt, boldogtalan felesége... Vagy éppen férje. Nem csak egy férfi lehet ilyen. A másik dolog, a szex. Van, aki csak azt hajszolja. Buta dolog. Vannak lányok, akik minden hétvégén más sráccal cserélnek testnedveket. Bele sem merek gondolni, mennyi az abortuszok száma percenként szerte a világban...És nagyon sok pasi képes kihasználni minden lányt, aki hajlamos rá. Persze. Csak majd egy napon ott találja magát az ember, egyedül, és hiába számolgatja büszkén a hódításait, ha nincs mellette az az egy, aki semmi pénzért nem árulná el őt az életben.

Én az életből kiábrándultan költöztem Amerikába. Elengedtem az ábrándot, mi szerint  valahol, valaki rám vár. Egyedül vágtam neki életem új szakaszának és azt is tudtam, itt nem lesz kapcsolatom. Érzem, nem ez az a hely, ahol nekem le szabad élnem az életem. Ezt érzem minden nap. Jó érzés, mert tudom, haza térek majd. Haza fogok. Én elmondhatom magamról, éltem itt, tapasztaltam, sírtam, nevettem Amerikában. Eljöttem ide, válaszokat kutatva. Értelmet szerettem volna adni az életemnek, célt szerettem volna találni neki. Tudjátok, azt hiszem sikerült. A legfontosabb dolog az emberi létben a társ. A megfelelő társ. Én szerencsés vagyok, 7 évet vártam rá. Van, aki 37-et is vár. Van, aki hiába vár. Azt hiszem, csak hinnünk kell benne és álmodni kell a jövőről. Írd le, rajzold le, fesd meg, énekeld el, gondolj rá. Mosolyogj. És egyszer csak ott lesz. Kérem a sorsot, kérem a lelkemet védelmező angyalt, vagy nem tudom kit, de kérem, ne vegye el tőlem őt. Megígérem, mindig meg fogom becsülni, hiszen nagyobb ajándékot nem kaphattam volna.

Sokszor nem értem az életet. Nem tudok megfelelni úgy a társadalomnak sem, ahogy a legtöbb ember képes beleolvadni. Mintha nem egy anyagból készültünk volna. Én nem azon a hőfokon olvadok talán. :) Nem tudom. Nagyon büszke vagyok magamra. És nagyon boldognak érzem magam. Azt hiszem, túl vagyok a kritikus 3 hónapon itt. A lelkem szépen megnyugodott. Sokszor 2 hét is eltelt 2 blogbejegyzésem között. Tudtam, ha írnék, nem vidám és pozitív gondolatokat írnék. Ezért nem írtam egy szót sem. Ma írok. Ma minden rendben a világomban. Köszönöm a barátaimnak, hogy szeretnek, köszönöm a családomnak, hogy támogattak mindig és soha nem hagyják abba, köszönöm, hogy ma már tudom, lehet engem is szeretni.

Soha nem tudnék megváltozni. Ne nézz így rám. Hiába kiabálsz. Ez vagyok én. :)

Yes, it is! :)

Oh my god! Time! Where are you running? :D Maybe one hour is just 37 minutes in USA.  I don't know. But every morning: Wow! Really? Again a new day? Unbelievable... But it's okay. I miss my family and my friends and I miss my sweetheart so I think this is good. I know that I will be soooo happy if I will go home. But now I'm here! :)

"Nina is mine now!":D

I'm really happy. I have a reason to be. My life is nice here because my secold family and my new friends are wonderful people. I am lucky. And they are lucky too. :D Last Saturday was my first day at school. My class is awesome! My teacher is very friendly. His name is Jaime. He came from Bolivia. I met new people at school. I was so happy. :) And Bea told me: "Oh, your class is much better. Yes, it is. :)

I had so much fun that night and I was sooo sick the next morning.  Never again! NO! :D But the icecream was so good! :)

I will go to New York!!!! I'm so excited! :) And I will go to the Josephine nightclub  again because there will be ATB. André Tanneberger is the best! I love his music since I was 15. Josephine is not a big place like the Fur club, so I will take my Hungarian flag with me.

ATB in Budapest! :)

Last weekend I went to a house party in Shady Grove. The party was amazing! I was a cute and sexy bunny. :) And after the party, at 6 in the morning we ate delicious mini pizzas. Then I slept only 2 hours. I was soooo tired all Sunday! :-/ But this house party was my first house party in USA! :D